Új vízparti koncerthelyszín létesül a Balaton partján
A tervek szerint a balatonlellei helyszínen akár 3000 fős közönség előtt lehet majd koncerteket rendezni.
Balatonlellén eddig a szabadtéri színpad szolgált otthonául a koncerteknek. Ez azonban rendelkezik egy 970 fős korláttal a katasztrófavédelmi előírások miatt. Az elmúlt években növekedtek a technikai és a fellépői költségek is, így fenntarthatatlanná vált a nagyrendezvények lebonyolítása, írta meg a sonline.hu internetes portál.
A település polgármestere, Felházi Miklós elárulta a lap számára, hogy egy kísérleti jellegű változással rukkol elő a város. A cél egy új tóparti koncerthelyszín létrehozása, ami hangulatában a siófoki Plázst idézi. Ezt a lépést mindenképp meg kellett tenni, mivel a korábbi működési forma több tízmilliós veszteséget okozott Balatonlellének a településvezető beszámolója szerint.
A tervek szerint a Napfény strand olyan területét vonják be, ami eddig más funkciót töltött be. A családias jellegű, kisebb produkciók maradnak a megszokott színpadon, a nagyobb tömegeket megmozgató események viszont a vízparton lesznek. Az új helyszínen akár 3000 néző is jelen lehet.
Felházi Miklós hangsúlyozta, hogy nem szeretnék csökkenteni a helyi rendezvények számát, hanem át akarják strukturálni a kínálatot. Az eddig kihasználatlan területen vállalkozókkal összefogva szeretnék megteremteni a „plázs” hangulatát. Az már biztos, hogy a Tankcsapda itt fog koncertezni.
Amennyiben az új helyszín a várakozásoknak megfelelően teljesít, akkor jövőre még több program lesz a tóparton. A gyerekeknek szóló előadásokat a Rózsakertben fogják megtartani az elképzelések szerint. Azzal, hogy több rendezvényhelyszín lesz a városban, a település több pontja is megtelhet élettel, mondta Balatonlelle vezetője.
Nyitókép: Pixabay

