Ez a hét is szeles lesz
Éjszakánként a hét második felében fagypont alá csökkenhet a hőmérséklet.
Április nem hazudtolja meg magát, meglehetősen szeszélyesnek ígérkezik az előttünk álló időszak. A meteorológiai előrejelzések szerint egész héten szeles lesz az idő, a hőmérséklet pedig tág tartományok között fog változni. Várhatóan olyan orkán erejű szelek azonban nem lesznek már, mint amilyenek a közelmúltban tomboltak a Balatonnál.
A hét elejétől fokozatosan csökkenni fognak a nappali csúcshőmérsékletek egészen péntekig. Míg hétfőn még 16 Celsius-fok körül tetőzik a hőmérséklet Tihanyon és környékén, addig pénteken már legfeljebb 10 fokot mérhetünk. Éjszakánként hűvös lesz, pénteken és szombaton is fagypont alá zuhanhat hajnalra a hőmérséklet.
Péntektől lassú felmelegedés veszi kezdetét az Időkép előrejelzése szerint. A portál azt írja, szombaton és vasárnap már 11-12 fokot mutatnak majd a hőmérők. A jövő hét második felében már 17-18 fokos csúcsértékeket is mérhetünk, az éjjeli fagyoknak pedig búcsút inthetünk.
Csapadékra az előttünk álló héten nem igazán kell számítani, egészen vasárnapig. A jövő héten viszont szinte bármelyik nap előfordulhat egy-egy zápor. A legtöbb égi áldásra vasárnap illetve hétfőn van esély.
Az Időkép az ECMWF előrejelzése alapján azt írja, arra számíthatunk a következő 30 napban, hogy hosszabb távon délutánonként kellemes meleg, 16-18 fokos lesz a levegő hőmérséklete. Éjszakánként eleinte 6-7 fok lesz, majd a hónap végén illetve május elején már 8-9 fokot valószínűsítenek minimum értékként a meteorológusok.
A Balaton vizének hőmérséklete a tihanyi révnél néhány tizeddel 9 Celsius-fok alatt van.
Nyitókép: Pixabay

