Elszomorító, hogyan fest most a Tihanyi-félszigeten található Belső-tó
Az aszályos nyár hatása szemmel látható.
A Tihanyi-félsziget egyik legszebb látnivalója a Belső-tó. A csapadékszegény nyári hónapokat követően szeptemberben sem esett sok eső. A tó ennek következtében elkezdett kiszáradni.
@veol.hu Rá sem lehet ismerni a tihanyi Belső-tóra: ezt láttuk most a partján Videó: Titzl Vivien/Napló
♬ eredeti hang – VEOL – VEOL
Bár a meder jelentős százaléka már kiszáradt, a helyén még nincs szilárd talaj. A felszín alatt vizenyős iszapréteg található, ami könnyen besüllyed, írta meg az rtl.hu. Nem célszerű tehát senkinek sem a tó medrébe merészkedni.
A víz körül továbbra is ott vannak a vadkacsák, a gémek és a kócsagok. Akik türelmesek és szerencsések, találkozhatnak még ürgékkel is, de feltűnhetnek akár szürkemarhák is.
Bár a jelenlegi helyzet drámainak tűnhet, a Belső-tó már korábban is kiszáradt. Egy 1913-as írásban az állt, hogy a tó ugyan még megvan, de gyakran kiszárad, hívta fel erre a figyelmet a veol.hu cikke. 1915-ben pedig arról írtak, hogy csak ősztől tavaszig van víz a Belső-tóban, nyaranta nincs.
A Belső-tó a Balaton vízszintjénél magasabban fekszik és egy vulkáni eredetű mélyedésben jött létre. Régen a pecások egyik kedvenc tava volt. A hetvenes években még az ország keleti feléből is érkeztek horgászok a tóhoz.
A következő napokban lehet számítani némi csapadékra Tihanyban, de számottevő eső nem lesz. A meteorológiai előrejelzések alapján október első fele sem lesz csapadékban gazdag. A Balaton átlagos vízállása is meglehetősen alacsony, mindössze 34 centiméter.
Nyitókép: Depositphotos

