Modernizálják a tihanyi Hajóállomási Strandot
Már az idei szezonban is több újdonság várja a vendégeket.
Alapjaiban újul meg a tihanyi Hajóállomási Strand. Az idei évben új üzemeltetőkhöz került és már ebben az idényben számos innovációval fogadják a látogatókat. Az üzemeltető azt tervezi, hogy a következő években számos fejlesztést hajt végre – írta meg a Tihanyi Visszhang.
A strand üzemeltetéséről Szabó Bence és Papp Ákos még májusban állapodott meg a tihanyi önkormányzattal. A balatoni strandfejlesztések tekintetében komoly tapasztalattal rendelkeznek, hiszen évek óta ők működtetik a balatonvilágosi strandot is, amit annak idején szintén felújítottak. A tervek szerint a tihanyi Hajóállomási Strand családbarát lesz, amely egyben aktív kikapcsolódási és sportolási lehetőségeket kínál.
A gyermekek már most használhatják az új vízi ugrálóvárat. A parton vizes focipálya létesült, amit kicsik és nagyok egyaránt igénybe vehetnek. Az egyik legnépszerűbb újdonság a hajóvezetői engedély nélkül használható négyszemélyes elektromos kishajó.
Továbbra is lehet vízibiciklit vagy SUP-ot kölcsönözni. A röplabdapálya díjmentesen használható éppúgy, mint eddig, csakúgy, mint a pingpongasztalok. A strandolók kényelméről napágyak gondoskodnak, a tűző nap ellen pedig a rendelkezésre álló napernyőkkel is lehet védekezni.
Aki napijegyet vált, az egy adott napon belül többször is beléphet a strand területére. Ha tehát valaki délelőtt és délután is strandolna, nem kell kétszer jegyet váltania. Ez remek hír azok számára, akik máshol ebédelnének vagy napközben felkeresnék Tihany valamely látnivalóját.
A strand a hét minden napján reggel 9 órától este 8 óráig tart nyitva. A felnőtt napijegy 1700 forintba kerül, a diákok és a nyugdíjasok pedig kedvezményes, 1400 forintos áron strandolhatnak. A 12 év alatti gyermekek számára 1200 forintért váltható belépő. A családi jegyért 5500 forintot kérnek. Tihanyi lakcímkártyával a belépés ingyenes.
Nyitókép: Depositphotos

